Köszönőlevelek
Esküvői meghívókat és gyerekek születéséről szóló értesítéseket az adatok beazonosíthatósága miatt nem közlünk. Néhány olyan levélből válogatunk, melynek írója a levélrészlet alapján nem felismerhető.
Kedves Accordia, kedves Gerencsér Zsuzsanna!
Engedje meg, hogy egy rövid levéllel köszönetet mondjak Önöknek.
Éppen egy évvel ezelőtt léptem át irodájuk küszöbét, izgatott várakozással és egy fajta biztos tudattal, hogy jó helyre jövök.
Soha előtte nem fordultam a társközvetítésnek semmilyen formája felé. Önöknél sem jelentkeztem többé: az első találkozásunkkor ajánlott férfiak közül egyetlen emberrel találkozta: ő mellettem van most is.
Az első telefonbeszélgetésünkkor kiderült, hogy számtalan pont van a múltunkban, ahol összetalálkozhattunk volna: ma már tudjuk, hogy a találkozásra most váltunk éretté; szép, teljes közös életet tudtunk kialakítani: egy év után is elmondhatom, de ez az első együtt töltött percekben kiderült már. Ezért elsősorban a Gondviselőnek vagyok hálás, tudom, tőle kaptam a lehetőséget és a jövő ígéretét, de köszönettel tartozom Önöknek is! Úgy érzem munkájuk eredményes, esetleg még nagyobb hittel átitatott folytatásához segítség lehet egy megerősítés, mely azt mondja, hogy akik Önökhöz betérnek, nem véletlenül teszik, életek fordulhatnak meg azokban a percekben.
Kívánok sok Erőt és Bátorságot további munkájukhoz, és egyúttal kérem, hogy nevemet a nyilvántartásukból szíveskedjenek törölni!
Üdvözlettel (negyvenes nő)
Kedves Zsuzsanna és Éva!
Szeretném megköszönni a segítségüket, hogy sikerült társra találnom. A továbbiakban sok sikert kívánok Önöknek áldozatos munkájukhoz.
Üdvözlettel (harmincas nő)
X.Y.
Tisztelt Hölgyeim!
Örömmel értesíthetjük Önöket, hogy az Önök közreműködésével sikerült megtalálni egymásban azt, akit egész életünkben kerestünk, és akit nem is reméltünk, hogy valaha is megtalálunk. Az élet csalódásai valamit a kishitűségünk miatt nem is hittük volna, hogy mégiscsak megtaláljuk a "Nagy Őt". Most viszont örömmel újságolhatjuk, hogy olyan csodálatos társat ismerhettünk meg egymásban, és olyan elsöprően nagy szerelem alakult ki közöttünk, amelyben még nem volt részünk. Természetesen kapcsolatunkat távlatinak gondoljuk, és ha ...-nek is sikerül az egyházi érvénytelenítés, akkor szentségi házasság keretében ígérünk egymásnak örök hűséget. Még egyszer köszönjük közreműködésüket, és munkájukhoz további sok sikert és Isten áldását kívánjuk! (negyven és ötven közötti pár)
Kedves Zsuzsanna!
Köszönjük társkereső közvetítésedet!
Örömmel tudatjuk Veled, hogy általad szerencsésen egymásra találtuk, és közös jövő tervezük.
Ebből adódóan már nem számítunk társkeresőknek, ezért kérünk, hogy nevünket légy szíves töröld ügyfeleid köréből.
Üdvözlettel (harminc körüli pár)
Kedves Accordia házastárskereső iroda!
Ezt a levelet a köszönet és a hála hangja nyitja meg! Az Önök közreműködésével ismerkedtünk meg, aminek leírhatatlanul örülünk
Három hétig mobiltelefonon tartottuk a kapcsolatot s amikor már kölcsönös szimpátia alakult ki köztünk, akkor találkoztunk ...-n. Ez a kölcsönös egymásra találás, amelyet ekkor tapasztaltunk, arra ösztönzött minket, hogy folytassuk a szeméyes kapcsolattartást. Mindketten éreztük, hogy ez az ismeretség csak mélyült, ahogy egyre többet tudtunk meg egymásról.
Így lassacskán kialakult a Nagy, mindkettőnk részéről oly nagyon vágyott Szerelem! Magányosságunk, amely az Önök irodájához vezetett minket, nyomtalanul eltünt. Most értettük meg igazán, hogy mit jelent Valakihez tartozni.
Szerelmünk lasan 5 hónapja tart, igaz ... távolságra élünk egymástól s csak hétvégenként tudunk találkozni. Nap mint nap keressük egymást telefonon és mindig valami újat fedezünk fel a másikban s ez varázslatos. Mindkettőnk Istenben kedves társra lelt, ahol Istent keresve vagyunk jelen.
Komolyan reménykedünk a közös jövőben, de addig még sok feladat vár ránk. Elsőként az, hogy megköszönjük az Önök közvetítő szerepét és ezúton szeretnénk kérni az Accordia Kft-vel kötött szerződéseink megszüntetését. (harminc körüli pár)
Kedves Zsuzsa!
Nagy örömmel tudatjuk Veled, hogy munkád sikeres volt. Rövid idő alatt kiderült, hogy nem kell tovább keresnünk, és már közös jövőnket tervezzük. Köszönettel kívánunk minden jót! (harmincas pár)
Accordia Társkereső Iroda, köszönőlevelek
Válogatás az Accordia Társkereső Irodába érkezett köszönőlevelekből.













