E Megállapodás szövegének letöltése (rtf. formátum)
MEGÁLLAPODÁS
Mely létrejött alulírott Ügyfél valamint ACCORDIA KFT. között alábbiak szerint.
1. Accordia KFT. kijelenti, hogy kizárólag házasságot közvetít, és csak jogilag szabad állapotú (nőtlen, hajadon, özvegy, elvált) személyek jelentkezését fogadja el.
2. Ügyfél tudomásul veszi az 1. pontban foglaltakat és kijelenti, hogy jogilag szabad állapotú.
3. Ügyfél bemutatkozó beszélgetésen az ACCORDIA KFT. képviselőjének bemutatkozik. A bemutatkozó beszélgetésen Ügyfélnek jogában áll az ACCORDIA KFT. képviselőjének kérdései elől kitérni, de egyben vállalja, hogy válaszaival az irodát félre nem vezeti. (Vagy a kért adatokat Accordia KFT. rendelkezésére bocsátja, postán megküldi. Az űrlap kitöltése során természetesen joga van kitérni a válaszadás elől, de egyben vállalja, hogy válaszaival az irodát félre nem vezeti.) Accordia KFT. a tudomására jutott bizalmas információt titkosan kezeli, azt Ügyfél tudta és beleegyezése nélkül harmadik fél tudomására nem hozza, abba betekintést nem enged.
4. Accordia KFT. sajtó és egyéb hirdetések révén reklámozza tevékenységét, s ennek révén bővíti ügyfélkörét. Ügyfelei szóban vagy írásban megfogalmazott igényeit egyezteti, s ennek megfelelően létesít kapcsolatot az egymással kölcsönösen ismerkedni óhajtó tagjai között. Ez oly módon történik, hogy az Accordia KFT. (az ügyfelek kívánságától függően) egyik fél telefonszámát (vagy címét) másik félnek megadja.
5. Ügyfél tudomásul veszi és elfogadja a következőket: Az irodát ügyfelei komoly szándékkal keresik fel, ezért megkövetelik és megadják a másik félnek a korrekt, udvarias és emberi méltóságot nem sértő magatartást. Ha az iroda ügyfeleinek magatartására két (vagy több) egymástól független panasz érkezik, iroda fenntartja magának a jogot, hogy a szóban forgó felet külön értesítés nélkül a további keresésből kizárja.
6. A tagság az első házasságkötésig érvényes. A szolgáltatás ára
25.000 Ft., mely összeget Ügyfél Accordia KFT.-nek a szerződés aláírásakor fizet meg.
7. Az iroda a kapcsolatokat a kölcsönös igények figyelembevételével hozza létre, ezért nem tud arra semmilyen garanciát nyújtani, hogy egy év leforgása alatt hány lehetőséget tud közvetíteni adott ügyfélnek, kettőt vagy ötvenet. Ügyfél iránt vállalt kötelezettségének azzal tesz eleget, hogy az irodát a hirdetések alapján felkereső ügyfelekből kiválasztja az Ügyfél igényeinek megfelelő és iránta viszont érdeklődő Ügyfeleket. Ebből következően az irodába belépéskor fizetett tagsági díjat kudarc esetén sem tudja visszafizetni.
8. Ügyfél vállalja, hogy amennyiben társra talál, vagy egyéb ok miatt a szolgáltatást a továbbiakban már nem igényli, ennek tényét a lehető leghamarabb jelzi irodánknak.
9. Accordia KFT. kijelenti, Ügyfél tudomásul veszi, hogy Accordia KFT. az általa létrehozott kapcsolat további alakulásáért semmilyen felelősséget nem vállal.
Budapest, =date(Y)?> .
__________________________
Ügyfél
Ügyfél
__________________________
Accordia Kft.
Accordia Kft.
Az Accordia Társkereső Irodával kötendő megállapodás szövege.













